top of page
beszamolo_06_bg_edited.jpg

REFIS-DÓCZYS TALÁLKOZÓ

Hajdúvidéki Refis-Dóczys Találkozó

ÍRTA: Soósné Molnár Martina, beosztott lelkipásztor, Nyíradony

 

A Hajdúvidéki Református Egyházmegye, 2024. május 31-én Nyíradonyban rendezte meg az idei Refis-Dóczys diákok találkozóját. Isten kegyelméből majd félszáz fiatal érkezett templomunkba péntek reggel. Nt. Suszter Szabolcs házigazdaként fogadta a fiatalokat és kísérőiket, köszöntőjében átadta a Hajdúvidéki Református Egyházmegye Elnökségének és Nt. Őz Lajos Esperes Úrnak a jókívánságát és egyben kérte a kimentését Egyházkerületi Gazdasági Bizottsági elfoglaltsága miatt. Ezt követően Isten igéjével kezdtük meg a találkozót. Az Igét Jeremiás könyvének 1. fejezetéből olvasta fel: Jeremiás elhívásának történetét. Az igehirdetésben kiemelte, hogy Isten Igéje feladatot ad, bátorít és építésre hív mindannyiunkat, abban a környezetben, ahová helyezett bennünket.

    Az áhítat után a fiatalokkal együtt dicsőítettük a Mindenható Istent, Nt. Bertha Zoltán (Dóczy) intézményi lelkész vezetésével. Felemelő érzés volt látni, hogy a gimnazisták milyen átéléssel, szívből énekelték az énekeket.

    A találkozó fő előadója Nt. Püski Gábor, a Debreceni Református Egyházmegye ifjúsági referense volt. Mózes 2. könyvéből a 19. fejezet 6a verse alapján tartotta meg előadását: „Papok királysága és szent népem lesztek”. A fiatalok számára interaktív módon, a saját életéből is példákat hozva beszélt arról, hogyan élhetik meg az Istennel és az egymással való közösségüket a református intézményekben. Az előadás végén azt kívánta nekik, hogy tudják ők is azt mondani, amit a nép egy akarattal mondott a felolvasott igeszakaszban: „Megtesszük mindazt, amit az Úr mondott.”

    Ezután Nt. Ésik Ádám és Nt. Rácz Gábor tettek bizonyságot az Úrról, közben felidézve refis éveiket, emlékeiket. A találkozó vége felé közeledve a Református Iskolák bemutatkozása következett, majd közös ebéddel zártuk a napot a gyülekezeti teremben. Igazán tartalmas és hitben építő találkozón vehettünk részt. Öröm volt számunkra megtapasztalni az egymással és az Úrral való közösségünket. Hálatelt szívvel köszöntünk el egymástól.

bottom of page